Németország és Magyarország között hosszú évekre tekintenek vissza a kitűnő tudományos és felsőoktatási kapcsolatok. 2004-ben a német-magyar kutatási és technológiai nyilatkozat tovább mélyítette a kormányközi együttműködést; azóta is folyamatos a kooperációk számának növelése, intézményi partnerségek támogatása.  

Együttműködés a K+F és a tudomány terén

2010-ben jött létre az első magyar Fraunhofer-intézmény (Fraunhofer PMI) a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA-SZTAKI) és a stuttgarti Fraunhofer IPA intézet együttműködésével, amely biztosítja a Fraunhofer-modell jelenlétét Magyarországon.

Az EU kutatás-fejlesztési keretprogramjaiban hagyományosan sok hazai partner működik együtt német kutatási intézettekkel, vállalkozásokkal. A Horizont2020 Teaming-pályázatán hazánk által elnyert két projektjében is német partnerekkel működünk együtt. Az MTA SZTAKI és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a német Fraunhofer Társasággal együttműködve kiberfizikai gyártó és logisztikai rendszerek területén indíthatnak fejlesztési tevékenységet. Emellett a Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Biológiai Kutatóközpontja a németországi Európai Molekuláris Biológia Laboratórium (European Molecular Biology Laboratory - EMBL) közreműködésével a molekuláris orvostudomány hazai fejlesztését tűzte célul. Az Európai Unió közvetlen támogatásaiból összesen 26 millió euró (körülbelül nyolcmilliárd forint) jut a magyarországi kutatás-fejlesztésre.

Számos Magyarországon leányvállalattal rendelkező német vállalat (Pl.: Siemens, Audi, Knorr-Bremse, Bosch,) K+F részt üzemeltet hazánkban. Továbbá számos német vállalat kapcsolódott be a 2015 szeptemberében útjára indított duális tanulmányok képzési programba és ezáltal kiépítette, illetve erősítette kapcsolatait a magyar felsőoktatási intézményekkel.

2012 februárjában a Berlini Magyar Nagykövetség közreműködésével alakult meg a Gábor Dénes Tudományos Társaság. A szervezet a Németországban élő magyar és Magyarországgal szoros kapcsolatokat ápoló német kutatókat fogja össze. Célja a két ország közötti új tudományos és kutatás-fejlesztési kapcsolatok elősegítése és a meglévőek mélyítése.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 17 külső tagja és 31 köztestületi tagja él Németországban és öregbíti hazánk tudományos hírnevét.

Felsőoktatási együttműködés

Andrássy Egyetem Budapest

A 2001-ben alapított Andrássy Egyetem az első és egyetlen német nyelvterületen kívül működő, teljes mértékben német nyelvű egyetem. Az intézmény egyben az első Németországon kívüli, német rendszerakkreditációval rendelkező egyetem. Az  Andrássy Egyetemet a magyar kormány 2013-ban kiemelt felsőoktatási intézménnyé nyilvánította.

Az egyetem négy szakterületen kínál továbbtanulási lehetőséget: Történelemtudomány, politikatudomány, jogtudomány, közgazdaságtudomány.

További információkat az egyetem honlapján talál: http://www.andrassyuni.eu/

Egyéb oktatási kapcsolatok

Számos német és magyar felsőoktatási intézmény tart fenn szoros kapcsolatot, működik együtt különböző projektek keretében. Gyakoriak a hallgatói és a kutatócserék, melyek többsége az Erasmus-program keretében történik, valamint számos egyetem/főiskola valósít meg kettős diplomát eredményező közös képzést.

Érdemes felhívni a figyelmet a Semmelweis Egyetem (SE) és a hamburgi Asklepios Klinikák Csoport által életre hívott Asklepios Campus Hamburg intézményre. A Semmelweis Egyetem német nyelvű általános orvosi képzésében részesülő hallgatóknak lehetőségük van az elméleti képzés után a klinikai részt a Hanza-városban elvégezni a budapesti egyetem tanrendjét követve. Tanulmányaik befejezésekor a diákok magyar orvosi diplomát kapnak kézhez.

Ezenkívül meg kell említeni a Szegedi Tudományegyetem és a Potsdami Egyetem 2012-ben útjára indított Szegeden folyó „Német jogi és szakfordítói szakjogász/szaktanácsadó képzését”. 

Ösztöndíjak és csereprogramok

Német Felsőoktatási Csereszolgálat

A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) programjai révén számos magyar egyetemi hallgató és kutató tölthet néhány hónapos/éves időszakot német felsőoktatási/kutatási intézményben. Remek alkalom ez a karrierépítésre, nemzetközi tudományos kapcsolatok kiépítésére. A budapesti DAAD Információs Központ honlapja: http://www.daad.info.hu

Alexander von Humboldt Alapítvány

Az Alexander von Humboldt Alapítvány célkitűzése, hogy a világ bármely országából pályázó, tudományos fokozattal rendelkező kutatóknak hosszú távú kutatómunkát tegyen lehetővé német egyetemeken vagy egyetemen kívüli kutatóintézményekben, s aztán a kutatók tapasztalatokat szerezve és kapcsolati hálót kiépítve visszatérjenek anyaországukba. A tudósok ezáltal egyfajta kulturális és tudományos hidat képeznek anyaországuk és Németország között. A volt magyar Humboldt-ösztöndíjasok létrehozták a Magyarországi Humboldt-Egyesületet: http://www.humboldt.hu/

Információk a magyar felsőoktatási rendszerről

A Magyarországon felsőfokú tanulmányokat folytató német fiatalok túlnyomó többsége általános orvosi, fogorvosi és állatorvosi tanulmányokat folytat hazánkban. A német nyelvű egészségügyi képzésekről bővebb információk itt találhatóak.

A magyar felsőoktatási rendszer egészével és az ott elérhető idegen nyelvű képzésekkel kapcsolatban bővebb információk a "Study in Hungary" oldalon érhetőek el. 

Parlamenti ösztöndíj

A két ország törvényhozása, a Deutscher Bundestag és a Magyar Országgyűlés is működtet ösztöndíj-programot. Erről bővebben a "parlamenti kapcsolatok" menüpont alatt tájékozódhat.