Mathias Döpfner úr részére
Elnök-vezérigazgató
Axel Springer SE
és
Ulf Poschardt úr részére
főszerkesztő
Die Welt
Berlin
Berlin, 2018. május 28.
Tisztelt Elnök-vezérigazgató Úr! Tisztelt Főszerkesztő Úr!
A „Die Welt” május 26-i számában egy súlyos ferdítésektől hemzsegő cikk jelent meg Magyarországról. A szerző állítása szerint saját szomorúságának és dühének akart hangot adni. Nagykövetként a dühömet el kell tudni folytani, még akkor is, ha a cikk előző napi on-line verziója egyenesen az „Orbáns Reich (!) ist ein klarer Fall von Europaverrat” címmel jelent meg. Szomorú is lehetnék amiatt, hogy az elmúlt hetekben a „Bild Zeitung”, a „Politico”, és a „Die Welt” sorozatban és sorozatosan egyoldalú tartalommal tesz közzé Magyarországot, a demokratikusan és nagy többséggel megválasztott magyar miniszterelnököt támadó, azaz inkább gyalázó cikkeket. De félre az indulatokkal, maradjunk a mostani cikk tartalmát cáfoló egyszerű tényeknél.
A szerző már az elején világossá teszi, mennyire lényegtelenek számára a tények. Magyarország Alaptörvénye ugyanis teljesen egyértelműen leszögezi, az ország államformája köztársaság: B cikk (2).
Ezt követi az „illiberális demokrácia” mantrája. Az elmúlt napokban Magyarország miniszterelnöke számos alkalommal tette világossá, ő, pártja és kormánya kereszténydemokrata alapon áll. Az emberi méltóság és a polgárok biztonságának, a férfi és nő közti egyenlőség és a hagyományos családmodell védelme, az antiszemitizmus féken tartása számára a politikai és kormányzati működés vezéreszméje, ha akarja, csillagválasztása. Ezek a vezéreszmék tették naggyá egykor a világháború utáni Európát, és ha most ezek közül néhányat le is kell porolni, modernizálni, attól még egy dolog biztos: meggyőződésünk szerint ez védhet meg minket a rendkívüli kihívásokkal szemben.
Az már szinte mindennapos gyakorlattá vált, hogy az „illiberális” és az „antiszemita” érvekkel számosan próbálják kirekeszteni Magyarországot és annak miniszterelnökét a nagy európai vitákból, és mint ahogy ezt a szerző be is bizonyítja, érdemi vita helyett „Schlage tot” érvekkel próbál minden vita elébe menni.
A szerző többször világossá teszi, hogy súlyos problémái vannak a haza és a nemzet fogalmával és jelentőségével. Ha már ebben a milliók számára alapvető fontosságú kérdésben nem kíván kereszténydemokrata politikusokra hallgatni, ajánlom figyelmébe a szövetségi elnök 2017. október 3-i beszédét, vagy akár Sigmar Gabriel még külügyminiszterként írt cikkét a Spiegelben „Sehnsucht nach Heimat” címmel.
A cikkben a mantra keretében előjön a CEU ügye, ismét ignorálva azt a tényt, hogy az érintett törvény alapján hat egyetem esetében találtak rendezésre szoruló hiányosságokat, hogy időközben négy esetében a megoldás meg is tudott születni, és a még nyitott kérdések rendezésére a magyar jogszabály ez év végéig biztosít lehetőséget.
A szerző élesen nekitámad a „Terror Háza Múzeum” igazgatójának is. Arról talán érdemes lehet tájékoztatni a német közvéleményt, hogy ez a Múzeum a két XX. századi terrorrendszer áldozatainak állít emléket és küzd azért, hogy a történelem igazságot szolgáltasson a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra áldozatainak és hozzátartozóiknak. Ennek sajátos aktualitást ad az a tény, hogy pár nappal ezelőtt Magyarországtól nyugatra nagy konferenciákon, bő kommentárokban, sőt még szoboravatás formájában is méltatták azt a Karl Marxot, akinek tanítására hivatkozva milliók estek áldozatul a két terrorrendszer egyikének.
A cikk és a szerző azonban azt is világossá teszi – szintén nem meglepő módon –, hogy valójában egy igazi problémája van, és ez a magyar kormány a választók igen nagy része által támogatott migrációs politikája. Ennek elemeit tekintsük át részletesebben. Ezt a „Die Welt”-ben megjelent cikk kapcsán azért is megfelelő módon tehetjük meg, mert éppen a „Die Welt” volt az, amelyik 2015. október 2-án tette közzé Soros György tervét a migrációról („George Soros’s Plan für Europas Flüchtlingskrise”), és amely tervet a szerző maga nevezett meg oly módon, hogy ez az ő terve Orbán Viktor tervével szemben.
A magyar kormányfő kezdettől fogva és végig következetesen azt képviselte, hogy a világban óriási népmozgások vannak folyamatban, és az ebből fakadó problémákat, benne nem utolsó sorban az importált antiszemitizmus problémáját nem lehet Európa területén megoldani. Két feladatunk van: megvédeni saját határainkat és saját polgárainkat, másrészt Európa területén megoldhatatlan problémák importálása helyett a szükségben lévő emberek lehető legnagyobb köre számára exportálni a segítséget. A magyar miniszterelnök elsőként emelte magasra a határvédelem zászlaját, és megerősíthetem a német közvélemény felé, ebben nem volt és nem lesz változás. Ehhez az is hozzátartozik, hogy mindez nem csak jelszavakra korlátozódik. Bebizonyítottuk, hogy a határokat nem csak meg kell, hanem meg is lehet védeni, bármekkorák is legyenek a pénzügyi és a reputációs következmények. (Ennyit az európai szolidaritásról.)
Azt azonban vissza kell utasítanom, hogy Európa saját szabályai szerint történő védelmét valaki Európa elárulásaként állítsa be. Hova jutunk, ha az EU 27 határait, saját biztonságát védők ellen indítható és folytatható egy permanens hecckampány?
A határvédelem szerves kiegészítője az illegális migráció elleni harcnak. A szír-török határtól a német határig (sőt Németországon belül) úton lévők és a most útnak indulók döntő része a genfi konvenció, valamint a schengeni és dublini szabályok egyértelmű megszegése nyomán került oda, ahova került. Ennek véget kell vetni. Ha pedig ebben egyes NGO-k aktív szerepet vállalnak, akkor ezt tudni kell kezelni, ennek tartóelemeit transzparenssé kell tenni. Egészen világosan: aki a magyar hatóságokkal való együttműködés nélkül próbál a biztonságos Szerbiából migránsokat bejuttatni az ország, és így a Schengeni övezet területére (akik egyébként Szerbia előtt is minimum két-három biztonságos ország területén, sőt az EU és a Schengeni övezet területén is voltak már), az illegális migrációt támogat. Aki a magyar hatóságok által a nemzetközi és európai szabályok alapján lefolytatott vizsgálatok nyomán befogadó állomásokon elhelyezett menekültek tovább utazását segíti – tegyük hozzá, döntő mértékben Németországba –, az szintén illegális tevékenységet támogat.
A német érdekek meghatározása kizárólag a németek és választott képviselőik feladata és hatásköre. De miután a magyar stratégiát folyamatosan és esetenként övön aluli módszerekkel támadják elsősorban itt Németországban, szeretném rögzíteni annak fő elemeit:
Minden cselekvési sorrendiség alfája és omegája saját határaink védelme, a képesség arra, hogy tudjuk ellenőrizni, tudjuk magunk meghatározni ki lép be, és ki távozik. A politikai üldözésnek kitett személyeket be kell fogadni a létező szabályok alapján, ezt teszi Magyarország is. A bajba jutott embereket szerte a világban egy minél nagyobb humanitárius segítség és egy megújuló európai fejlesztéspolitika keretében segíteni kell.
De ahogy írtam fentebb, ezeket a problémákat az EU területén nem lehet megoldani. A kötelező és automatikus elosztásról szóló vita teljesen téves felfogáson alapul. Minden elosztási vita, minden kvótaszám csak az embercsempészek üzleti modelljét igazolja és segíti. Amíg a külső határ nem teljesen védett, addig a kvóta vita csak további százezreket bátorít az útnak indulásra. És az is legyen világos, aki útnak indul, annak 95 %-a (de lehet, hogy csak 91% vagy éppen 96%) Németországba akar eljutni. A másodlagos mozgás, a másodlagos migráció pedig egy újabb megoldhatatlan problémát tesz teljesen egyértelművé. Azaz amikor Magyarország más tagállamokkal együtt hevesen ellenzi az automatikus és kötelező elosztást, akkor a 2015 szeptemberi határvédelmi intézkedések után másodszor is igen jelentős mértékben Németországot védi. Tisztában vagyok azzal, hogy ez az állításom kiválthat indulatokat, de tisztelettel kérem, gondolkodjanak el annak valóságtartalmán.
Ami a migráció tágabb értelemben vett értékelését illeti, a tagállamok másként vélekednek erről, akár történelmi, akár világnézeti okokból, vagy éppen aktuális munkaerőpiaci megfontolásokból.
Nem gondolom, hogy a különböző megközelítéseket egymásra tudnánk kényszeríteni, de szerencsére ilyen kötelezettséget az EU-Szerződés nem is ír elő. Amire szükségünk van, az az eltérő migrációs modellek és felfogások békés egymás mellett élése, azaz egyfajta co-habitation.
Végezetül egy demokratikus szempontot ajánlok figyelmükbe. Egy kötelező elosztási mechanizmus, a migrációs beáramlás permanenssé tétele az európai polgárokat a legmélyebben érintő kérdés. Itt nem csak a pillanatnyi következményekről van szó, hanem az érintett társadalmakat közép- és hosszútávon átalakító folyamatokról. Egy évvel az Európai Parlamenti választások előtt, a választók megkérdezése nélkül ilyen döntést hozni nem lenne demokratikus.
És ezzel el is jutottunk a cikk és a szerző valódi céljához. Azt teszi, amit a magyarországi parlamenti választások óta számosan, és ezek legnagyobb része ehhez a német médiát használja platformul: ki akarja iktatni a magyar miniszterelnököt és pártját az európai vitából, az európai választási kampányból. Kérdezem én, ki árulja el éppen Európát?
Arra a kérdésre pedig, hogy „Hol van Magyarország?” („Wo ist Ungarn?”) azt tudom válaszolni, hogy a helyén. Több mint ezer éve. Európa szívében. Ahogy elődeink gondolták, mi is úgy hisszük, hazánk, nemzetünk Európa szerves és integráns része. Ha Európa bajba kerül, mi is bajba jutunk. Európa megvédése és túlélésének biztosítása nem csak tagállami kötelezettségünk, hanem alapvető hitvallásunk és nemzeti érdekünk. Ezért fogunk küzdeni a jövőben is. Magyarország és Németország sokat tettek már Európa szabadságának és egységének megteremtése érdekében. 2015-ben olyan helyzet állt elő, amely kétségtelenül próbára tette a magyar-német kapcsolatokat. Ezt a próbát ki fogjuk állni. Polgáraink, nemzeteink és közös Európánk érdekében.
Tisztelt Elnök-vezérigazgató Úr! Tisztelt Főszerkesztő úr!
A magyarországi választások óta a német médiában jelentősen megnőtt a Magyarországot támadó és tényeket ignoráló írások száma. Ezzel együtt kell élni. Egyúttal, ha teljesen nyilvánvalóan valótlan és sértő állítások hangzanak el, a nagykövetség próbál helyreigazítást kérni. Ezt tettük pár nappal ezelőtt is, amikor a „Bild Zeitung” a Zsidó Világtanács elnökére hivatkozva vádolta antiszemitizmussal a magyar kormányfőt. Orbán Viktor és Ronald S. Lauder levélváltását a „Bild Zeitung” főszerkesztője számára megküldtük. Kíváncsian várjuk a reakciót.
Itt és most rövid időn belül egy második, minősítetten súlyos és radikálisan tényszerűtlen magyarellenes kirohanással állunk szemben. Bízom Főszerkesztő Úr korrekt hozzáállásában, abban, hogy a tények, és netán Magyarország iránti tisztelete megfelelő alapot ad fenti reakcióm közzétételére.
üdvözlettel
Dr. Györkös Péter
