23 Mar

A magyar borok kedveltek a német fogyasztók körében, Németország a magyar borok szempontjából jelentős piac, ezért fontos, hogy borászataink kimagasló termékeikkel is képviseltetik magukat a világ egyik legjelentősebb és legnagyobb borászati szakkiállításán és vásárán – mondta Czerván György a Prowein szakkiállítás keretén belül megrendezett magyar boresten, Düsseldorfban.

A szakmai rendezvényen - mely lehetőséget biztosít a hazai borászoknak, arra hogy bemutatkozzanak a német szakmai közönségnek, és üzleti kapcsolatokat alakítsanak ki - az agrárgazdaságért felelős államtitkár kiemelte: Magyarország több évszázados szőlőtermesztési és borászati hagyománnyal rendelkezik. Európa más szőlőtermő vidékeihez hasonlóan a szőlőtermesztés és borkészítés nyomai a Kárpát-medencében több mint két évezredre nyúlnak vissza.

Czerván György hangsúlyozta: a sokszínű földrajzi és klimatikus adottságoknak köszönhetően a magyar borok változatosak, sokfélék, izgalmasak. Az évente 2,5-3 millió hektoliteres termést összesen 37 földrajzi árujelzővel hozzák forgalomba a magyar borászok. 

Düsseldorfban Czerván György tárgyalt Werner Marius Berlemann-nal a ProWein 2016-ban kinevezett projektigazgatójával is, aki dicsérte a magyarok színvonalas részvételét, az évek óta kiváló standprogramok szervezését, és elismerően szólt a magyar bor minőségéről is.

A rendezvényen az agrárgazdaságért felelős államtitkár egyeztetett Peter Bindererrel, a müncheni Binderer St. Ursula Pincészet ügyvezető igazgatójával, a cég standján. A pincészet az Aldi beszállítója, kínálatában az Aldi Süd esetében magyar bor is szerepel. Kedvező lehetőség, hogy a tervek szerint idén az Aldi Nord-hoz kötődően vezetnék be a magyar borokat a Bindereren keresztül egy akció keretében.

Czerván György megbeszélést folytatott továbbá dr. Szolnoki Gergellyel a Gelsenheimi Borászati Egyetem docensével, aki 2016-ban sikeres egyetemi borkóstolót szervezett a hallgatóknak, valamint szőlészeknek és borászoknak is. A kóstolót idén is megszervezi, melyhez – ahogy a korábbi alkalommal is – a Földművelésügyi Minisztérium nyújt segítséget, mivel a magyar borok minél szélesebb körű megismertetéséhez közös érdek fűződik. 

A világ legjelentősebb borászati és égetett szesz szakkiállításán Düsseldorfban tavaly 55.000 szakmai látogató érkezett, idén pedig több mint 6300 kiállító vesz részt 60 országból, köztük 400 égetett szesz specialitással. A kiállításon idén 20 magyar borászat vesz részt a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. közösségi standján.

(FM Sajtóiroda)