A Berlini Magyar Nagykövetség kezdeményezésére és a Német Vízügyi és Energetikai Szövetséggel (BDEW) közös szervezésben került megrendezésre 2018. március 12-én a „Megfizethető ivóvíz környezetbarát módon” mottójú nemzetközi vízügyi fórum, ahol a „Hungary Helps” program is bemutatásra került. A Hungary Helps program azokat a jelentős szolidaritási akciókat foglalja magába, amelyek keretében a magyar Kormány, az egyházak, az alapítványok, segélyszervezetek, magánszemélyek nyújtanak jelentős humanitárius segítséget.

Vendéglátóként közel 80 vendéget, a magyar és német politika és gazdaság számos képviselőjé üdvözölhettünk nagykövetségünkön.A vízellátás kérdése nemzetközi szinten is a legfőbb prioritások közé emelkedett, ezért kiemelt figyelmet fordítottunk a fórumon az európai, ezen belül a magyar és német vízgazdálkodás kihívásaira. A találkozó fontos eredményének tekinthető, hogy bilaterális platformot teremtett a német és magyar vízügyi szektor szakemberei számára konkrét üzleti kapcsolatok kialakításához és közös projektek megvalósításához.

A rendezvény kiindulópontja lehet a vízügyi szektorban német-magyar gazdasági és tudományos együttműködéseknek. A résztvevők közös álláspontot képviseltek abban, hogy az érintett régióknak az európai átfogó és szigorú szabályozáshoz való felzárkózása csak országra szabott, nemzeti megoldásokkal érhető el. Nyilvánvalóvá vált, hogy a megoldás csakis a szennyezések forrásánál történő kezelés mellett valósulhat meg, továbbá, hogy kizárólag minden érintett bevonásával lehet csak optimalizált megoldásokat felmutatni.

Egyetértés volt a tekintetben, hogy a digitalizáció nagyon fontos szerepet játszik a szektor felügyeleti és mérés-ellenőrzési területein, amely egyúttal jelentős költségcsökkentési tényező is lehet. A nagyfelbontású térképekkel a digitalizáció segítséget nyújthat a rizikóanalízis, viharjelzések, árvízvédelem területén is a szimulációk javításában. A szakértők bíznak a magyar-német humanitárius szolgálatok szorosabb együttműködésében és reményüket fejezték ki aziránt, hogy Magyarország nemzetközi humanitárius projektekhez való jelentős anyagi hozzájárulása a jövőben a német médiában is megfelelő említést és elismerést kap.

A konferencia programja ezen a linken érhető el.