(Az eredeti német szöveg nem hivatalos fordítása)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A barátsági szerződés aláírásával Helmut Kohl és Antall József 25 évvel ezelőtt új szakaszt nyitottak az országaink közötti különleges kapcsolatban. Barátságunk az évszázadok során fejlődött ki. Magyarország nem tartozott sem a Germanica romana-hoz, sem a Germanica slavica-hoz. Nem volt közös határunk, mégis: szomszédoknak érezzük magunkat. A történelem során olykor sajnos rossz oldalon álltunk. De mindketten nagyban hozzájárultunk az egyesített Európa létrejöttéhez.
1989-ben az egész világ azt figyelte, hogyan ütjük ki magyar földön az első követ a berlini falból, nyugdíjba küldve a háború utáni európai rendszert. Magyarországon örvendett legnagyobb támogatásnak Németország egyesítése. Nagyobb támogatásnak, mint magában Németországban. Mi nem féltünk az egységes Németországtól. Számunkra világos volt, hogy Magyarország függetlensége és Európa egyesítése csak Németország egyesítése által érhető el.
Mind kétoldalú kapcsolatainkban, mind az európai együttműködésben is nagy teljesítményt mutattunk fel. A nagy bővítés megtörtént és érdemben járult hozzá Uniónk biztonságához és növekedéséhez. Az emberek számára fontos tettekkel erősítettük az európai projektet: példásan rendeztük a német nemzetiségű elüldözöttek súlyos örökséget, megalapítottuk az első, német nyelvterületen kívül működő németnyelvű egyetemet, valamint létrehoztunk 400 testvérvárosi kapcsolatot és számtalan csereprogramot. Magyarországon 6000 német vállalkozás tevékenykedik. Az áruforgalmunk 2016-ban az 50 milliárd euró közelébe ért – anélkül, hogy a fizetési mérleggel egyensúlyi gondok lennének. A magyarországi németség a magyar társadalom integrált része, ahogy új hazára találtak az 1956-ban Németországba menekült magyarok tízezrei is. Katonáink százai stabilizálják a válságrégiókat, küzdenek a menekülést kiváltó okok ellen. Széleskörű együttműködést építettünk ki a tartományokkal. Elsősorban természetesen a Bajor Szabadállammal, ahonnan az első királynőnk jött. Hálásak vagyunk, hogy Bajorország a nehéz időkben is büszke erre a kapocsra. Egyidejűleg tovább mélyítjük kapcsolatainkat a többi tartománnyal is. Csak az elmúlt hónapokból felidézve: Magyarország volt a hamburgi Hafenfest díszvendége, a Berlini Nemzetközi Zöld Hét partnerországa, megpályázta ugyanezt a státuszt a világ legnagyobb digitális vásárán, a CeBIT-en. Sokat tanulunk az Ipar 4.0 és a digitalizáció terén Stuttgarttól Drezdáig, Magdeburgtól Bonnig. Három főkonzulátus és hét tiszteletbeli konzulátus nyújt segítséget ennek a nagy országnak a földrajzi lefedésében.
2015-ben Európa ismét különleges figyelmet szentelt az országaink közötti viszonynak. Ebben az időben jöttem nagykövetként Brüsszelből Berlinbe. Egyik első tárgyalópartnerem a következő szavakkal zárta megbeszélésünket: „Excellenciás uram, mi különböző bolygókon élünk”. Nem kérdés: egy nagykövetnek intergalaktikus párbeszédre is készen kell állnia. De a magyarok és a németek nem egymás mellett, hanem együtt élnek az Európai Unióban. A barátsági szerződés arra kötelez minket, hogy a néha nehéz kérdéseket is megvitassuk és a problémát megoldjuk.
Álljunk meg egy pillanatra: mit látunk?
Sok német nem érti, hogy a magyarok, akik egykor lebontották a vasfüggönyt, hogyan állíthattak most kerítést. Sok magyar nem érti, számos barát hogyan nem látja a különbséget a berlini fal és a schengeni zöldhatáron állított – Európában egyébként akkor már ötödik – kerítés között.
Sok német úgy gondolja, hogy Magyarországnak hálásnak kellene lennie azért, hogy egy ilyen nagy terhet levettek a válláról. Sok magyar úgy gondolja, hogy a németeknek kellene hálásaknak lenniük azért, hogy megállítottuk az ellenőrizetlen beáramlást.
Néhány német azt gondolja, hogy a magyarok cserbenhagyták őket, hogy nem szolidárisak, amiért vonakodnak részt venni a tehermegosztásban. Néhány magyar azt gondolja, hogy a németek cserbenhagyták őket, mert nem akarják tudomásul venni komoly és szolidáris hozzájárulásunkat.
Néhány német újság Európa szétverőjének festi le Magyarországot, míg Magyarországon sokan abból indulnak ki, hogy mi – immáron nem először a történelemben – megmentettük Európát.
Néhányan abból indulnak ki, hogy Magyarország rendszerszerűen megsérti az európai jogot. Mi ellenben úgy látjuk: az EU-szerződés betűjét vesszük minden intézkedésünk alapjának, és kritikusan szemléljük a szelektív jogkövetést több területen.
Valóban különböző bolygókon élünk? Nem gondolnám. A magyar politikai szótár kulcsszavai, mint a rend, a külső határok védelme, európai hadsereg, erős Európa időközben Németországban is bevett fogalmak lettek. A Németországban leggyakrabban használt fogalmakat, mint az Ipar 4.0, digitalizáció, duális képzés, az országomban már átültették a gyakorlatba.
De az is igaz, hogy a párbeszédünket intenzívebbé kellene tenni, hogy ahol az szükséges, eltávolítsuk az akadályozó elemeket. Haladjunk végig ennek kapcsán három kérdésen.
Először is: Hogyan látom ebből, a Brandenburgi Kapu lábánál fekvő épületből Magyarországot?
Látok egy nagy politikai stabilitással bíró országot. Ez nem mellesleg annak köszönhető, hogy átvettük a konstruktív bizalmatlansági indítvány német alapelvét. A szövetségi kormány képviselője öt évvel ezelőtt, a barátsági szerződés 20 éves jubileuma alkalmából, ebben az épületben azt mondta a Magyarország és az európai intézmények közötti, akkor még nyitott kérdésekről: „A szövetségi kormány csak azt tudja tanácsolni a magyar kormánynak, hogy haladjon konzekvensen tovább a bizalmon alapuló és eredmény-orientált párbeszéd útján, amelyre idő közben már rá is lépett.” Tény, hogy a jogállamiság kérdésében nincsenek nyitott ügyek a Szerződések őrével.
Látok egy országot, amelynek elsőként kellett az IMF védőernyője alá húzódni. Magyarország konszolidálta a költségvetését, hatalmas strukturális reformokat hajtott végre és lefektette a fenntartható növekedés alapjait. Magyarország az utolsó centig visszafizette továbbá a hitelt az IMF-nek és az Európai Bizottságnak. Abból indulunk ki, hogy a saját jövőnket nem lehet a jövő generáció terhére, vagy más tagállamok adófizetőinek pénzén felépíteni.
Látok egy országot, ahol munkaalapú társadalom épül, ahol a munkanélküliség 12%-ról 4,6%-ra csökkent. Egy társadalmat, amely Lutherhez hasonlóan abban hisz, hogy munka nélkül nem lehet pénzt keresni. Egy társadalmat, amely számára ugyanolyan szent a német szentháromság: költségvetési fegyelem, strukturális reformok és versenyképesség. A „Schuld” német szónak a magyar nyelvben egyébként két formális fordítása, de egyazon értelme van.
És végül látok egy országot, amely minden téren betartja és végrehajtja európai kötelezettségét. Akkor is, ha ahhoz rögös út vezet.
Ennek ellenére elismerem: nem könnyű feladat a tényeket meghaladt (postfaktisch) Magyarország-képet korrigálni. Ezt ugyanis inkább a politikai újságírás, mint a tények formálják.
Másodszor: Hogyan látjuk mi magyarok Németországot?
„Németország, hát az hol fekszik?” – teszi fel a kérést Goethe. A Brexit-döntést követően sokan a világon felteszik ugyanezt a kérdést, és egyre többen képesek azt meg is válaszolni. A kontinens közepén látunk egy nagy országot és egy nagyszerű népet. Egyesek egy talányos kolosszust látnak. Németország részaránya, súlya az EU27-eken belül még tovább növekszik: a lakosság aránya 15 százalékról 19 százalékra nő; a GDP-nek 20 százalék helyett már 25 százalékát fogja adni; az exportnak 25 százalék helyett 33 százalékát. Az európaiak több mint 20 százalékának a német lesz az anyanyelve, és kevesebb mint 1,5 százaléknak az angol.
Meg vagyok róla győződve, hogy Európa új statikájának kialakításában Németországra még nagyobb felelősség hárul. Ennek a kihívásnak Önök akkor tudnak megfelelni, ha földrajzilag kiegyensúlyozottan állnak hozzá. Korábban azt várták Németországtól, hogy járuljon hozzá a kelet „nyugatosításához”. Én azt kívánom, hogy Németország a nyugat „keletiesítésében” is vezető szerepet játsszon.
Végül, de nem utolsó sorban: Hogyan látjuk kapcsolataink szerepét Európa jövőjére nézve?
A választ, a közös magyar-német platformot Európa számára öt kulcsszóban kívánom megfogalmazni: realitásérzék, rend, összetartás, biztonság és növekedés.
Realitásérzék: Mi azt mondjuk, hogy Európa most még gazdag, de gyenge. John Cryan azt mondja: Európa jócskán túlértékeli saját szerepét. Európában több a (ki)oktató, mint a teljesítő. A jó időknek vége van, az EU nem egy „La la Land” (Kaliforniai Álom). Nem istenkáromlás hangot adni az Unió helyzetével kapcsolatos kétségeinknek és kritikus megjegyzéseinknek. A kritikus hang nem egy „ANTI”-pozíció. Ha valakinek saját véleménye van, az nem jelenti azt, hogy a béke ellen lenne.
Rend: az elbizonytalanodás időszakában stabil alapokra van szükségünk. Ekként csak a de facto alkotmányunk, az európai alapszerződések szolgálhatnak. Magyarország a rend barátja, a Szerződések barátja. Bár gyakran teszteltük azok határait, de mindig azok keretein belül maradtunk, lásd pl. a jogállamiság kérdését. Így tettünk, amikor Magyarországot első – és mindeddig egyetlen – EU-tagként szankció sújtotta a költségvetési szabályok be nem tartása miatt. És így tettünk, amikor a külső határok védelmét írtuk a zászlónkra.
Nem jelenti az EU lebontását, ha egy új konszenzus létrejöttéig ragaszkodunk a Szerződések szövegéhez A-tól Z-ig. Mindegy, hogy adópolitikáról vagy a szociális pillérről van szó. Nem a jelen állapot leépítése, ha nem támogatjuk a lopakodó kompetencia-bővítést.
Való igaz, különösen nagy barátai vagyunk a 4. cikknek: ez tartalmazza a tagállamok egyenlőségének, a nemzeti identitás tiszteletben tartásának alapelvét. Meg vagyunk róla győződve, hogy az EU nem az eltévelyedett hazafiak javítóintézete. Az igazi patrióták igaz európaiak is. Csak erős tagállamok alkothatnak erős Európát. Nem jöttek el a posztnacionális idők. A haza szeretete és a világra való nyitottság nem ellentétes egymással. „Egység a sokféleségben” – ez az erősségünk. Ha Németország Németország és Magyarország Magyarország marad, akkor marad Európa Európa.
Összetartozás: Magyarország történelme, földrajzi fekvése és gazdasági adatai egyértelműen mutatják, miért sorsdöntő kérdés számunka a 27-ek összetartása. Szemléltetésképpen: külkereskedelmünkben az uniós belső piac aránya 78 százalék. Ez az érték 20 százalékkal magasabb, mint Németország esetében. Nem egy dacos szubkontinensről jövünk, hanem egy olyan régióból, amelynek országai a többi tagállammal és az intézményekkel egyenrangú partnerként akarnak egyyüttműködni.
Nincs problémánk a „mag-Európa“ gondolattal, vagy a megerősített együttműködéssel. Több sebesség mellett is lehetséges az összetartás és a kohézió megőrzése. A szerződés maga tartalmazza azokat a szabályokat és garanciákat, amelyeken keresztül megakadályozhatjuk az Unió szétbomlását. Schengennel és az euróval már megvan a „mag”. De ha ma Goethe nyomán tennénk fel a kérdést, „A mag? Hát az hol található?“, akkor a válasz kissé nehéz lehet. Nem veszélytelen, ha az integráció sebességéről folytatott vita valahogy a 2004 előtti idők iránti sóvárgás üzenetét hordozza. Sokak számára az ötlet a mágnes-szerep és a haladás szimbóluma, de némelyek számára más tagállam elleni eszköz, vagy akár fenyegetés.
A Szerződés tiszteletben tartása akkor is fontos szerepet játszik, ha új célokat keresünk. A négy alapszabadság egyenlősége is egyértelmű. A szociális tartóoszlop erősítésére irányuló akarat nem vezethet akadályokhoz a belső piacon. Először meg kell termelnünk azt, amit később szétosztunk.
Biztonság és növekedés: A pozsonyi csúcstalálkozó jogosan a biztonságot és a növekedést azonosította be a jövő nagy témáiként. A kettő egymással szorosan összefügg. Amikor a magyar „várkapitány” a schengeni övezet és ezzel Németország külső határait is védte, az nem csak egy biztonsági intézkedés volt, hanem a belső piac megóvása, a határok nélküli belső gazdasági forgalom fenntartása, vagyis a gazdasági és életmodellünk megőrzése érdekében tett lépés.
Amikor magunk is biztonságban érezhetjük magunkat, akkor segíthetünk a leginkább a szükségben lévő embereknek. A segítséget kívánjuk exportálni, és nem az európai földön megoldhatatlan problémákat importálni.
Európa versenyképessége sorskérdés is egyben, ami nélkül Európa globális jelentősége elveszhet. A valós húzóerő, az utolsó mozdony a nagy gazdaságok közül Németország. Tartani akarjuk a lépést ezzel a teljesítményt nyújtó országgal. Ha az új gazdasági növekedési motorra, Visegrádra tekintenek, a 64 milliós lakosságával, akkor látják, hogy Visegrád messze Németország legnagyobb kereskedelmi partnere, 50 százalékkal nagyobb forgalommal, mint Franciaország, vagy az USA. A 250 milliárd eurós volumen a német külkereskedelem kb. 12 százaléka. E forgalom szerkezete egészséges és azt mutatja, hogy mennyire összefonódtak a reálgazdaságaink. És ehhez párosulnak az iparorientált digitalizáció, a duális képzés, azzal a céllal, hogy ezt a globális méretben is számottevő volument tovább növelje.
Nyilvánvalóan egy negyedik kérdés is szükségszerű: és hogyan látnak minket, magyarokat, a németek? Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni: mindenkor rendelkezésre állunk, hogy minden kérdésüket megválaszoljuk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy olyan világban élünk, amelyben Ázsia felemelkedését, Oroszország reneszánszát, a radikális iszlám erősödését tapasztaljuk, és megpróbáljuk megérteni, hogy milyen irányba haladnak az Egyesült Államok. Hiba lenne azt gondolni, hogy Európa és tagállamai reformok nélkül átlendülhetnek a nehéz időszakon. Az álmok világába tartozik, hogy a reformok terhe egy szupranacionális elosztási mechanizmuson keresztül elporlasztható. A közös erő az egyéni felelősségvállalások eredője. Az EU kétséget kizáróan értékközösség, de egyben felelősségvállalási közösség is.
A küszöbünk előtt álló számos kihívás közepette az ellenfelet nem a saját sorainkban kellene keresni. Az új partnerségek iránti globális versenyfutás idején, egy multipoláris világban minél előbb stabilizálni és mobilizálni kell az EU-pólust. Szükségünk van egy érveken alapuló demokráciára, egy megoldás-orientált vitakultúrára, és főleg rövid időn belül a megoldásokra.
Nincsen rend a rendre ügyelők nélkül, nincsen teljesítmény a jól teljesítők nélkül. Európának nem a kioktatásban, hanem a teljesítésben kell jeleskednie.
A következő 25 évben is fontos küldetésünk van. A „várkapitánynak” és az „igáslónak” is kötelessége a hagyományos barátság és a különleges kapcsolat alapján az összetartást, a biztonságot és a teljesítőképességet erősítenie Európa és polgárai számára. Az Önök jelenléte ma este megerősít engem ebben a meggyőződésemben. Parce que c’est l’Europe. Azért, mert Európáról van szó!
Berlin, 2017. február 15.
